Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Mentsük meg községünk legrégebbi vallási emlékét!

A szolnoki út mellett 1832-ben állították fel az Alavander-keresztet, amelyet Túróczi Antal és felesége 1926-ban újíttatott fel. Az utóbbi években az állapota fokozatosan romlott, és 2008-ban összedőlt a kereszt. Erős talapzata a helyén maradt, az összeomlott kereszt darabjai pedig a Jászboldogházi Plébánia udvarán láthatók.

Civil kezdeményezés nyomán adománygyűjtés indult az Alavander kereszt felújítására – bízva a lakosság támogatásában.A kereszt tulajdonosa a Jászboldogházi Római Katolikus Egyház, amely örömmel  támogatja ezt a szándékot, mivel  anyagiak hiányában önállóan  nem tudja vállalni a felújítást. Csergő Ervin plébános úr Kispálné Baranyi Arankát bízta meg az adománygyűjtés szervezésével, aki a helyi Takarékszövetkezetnél számlát nyitott erre a célra.

Aki bármilyen kicsi vagy nagyobb összeggel szeretné támogatni ezt a szép kezdeményezést,
– megteheti a helyi takarékszövetkezet pénztáránál, vagy átutalással a Jász Takarékszövetkezet Jászboldogházi Kirendeltségén vezetett  69500194-32244553.számú számlán. Ebben az esetben a szövegben kérjük, szíveskedjen megjelölni: Kereszt felújításra. – Az adományok befizethetők Kispálné Baranyi Arankánál is, szándékát telefonon is jelezheti a 06-57-460-142 vezetékes, illetve a 06-70-379-8177 mobilszámán.

Minden felajánlást előre is hálásan köszönünk.

A boldogházi emberekre mindig jellemző volt az összefogás, a nemes lelkű, önzetlen adományozás. Így jöhetett létre a tápiói kereszt felújítása, amely ismét teljes szépségében áll mindannyiunk örömére.

Legyünk méltók az elődökhöz, ne hagyjuk végleg elpusztulni épített örökségünk legrégebbi emlékét!