Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Szabadtéri tűzgyújtás szabályai

Az időjárási körülmények miatt az év ezen időszakában fordítson kiemelt figyelmet a tűzgyújtás szabályaira!

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében TILOS a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése, kivéve, ha azt külön jogszabály – pl. növény egészségügyi okból hatósági engedély beszerzése mellett – megengedi.

Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal (irányított égetés). Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.

Belterületen a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) alapján a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozik azavar és kerti hulladékégetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása.

6/2016 (VII.12.) rendelet

Belterületen az avaron és kerti hulladékon kívül mást (kommunális hulladékot, lábon álló növényzetet stb.) elégetni szigorúan tilos!

A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentő, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.

Erdőtűz-veszélyes időszakban országos szinten a vidékfejlesztési miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tűzgyújtás – beleértve a kijelölt tűzrakóhelyeket is -, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.

A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.

A hatályos jogi szabályozás szerint: A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 18. § (3) bekezdése alapján: „Az erdő és a parlag tűz elleni védelme – a tűzesetek megelőzése, a tűzoltás feltételeinek biztosítása – a tulajdonos, a kezelő, illetve használó feladata.”

A 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4). bek. értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és azt követően folyamatosan irtani azt. A parlagfű irtását mindig a föld használójának, nem a tulajdonosnak kell elvégeznie!

Fózer Tibor tűzoltó ezredes
kirendeltség-vezető távollétében és megbízásából:

Bujdosó Gábor tűzoltó őrnagy
hatósági osztályvezető