Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Boldogházáról indultak

A szülőföld az a hely, ahol a gyökereink vannak,
s ahová a szívünk mindig visszahúz,
bárhová is sodorjon az élet.

Besenyi Vendel javaslatára és anyagi támogatásával a BOLDOGBT Egyesület 2026. február 23-i közgyűlésén úgy határozott, hogy emlékhelyet létesít azon elhunyt személyeknek, akik nem a helyi temetőben nyugszanak, akik egykor Jászberény-Boldogházán születtek, munkásságukkal komoly eredményeket értek el, országos elismerést szereztek, és életük során hálával emlékeztek szülőfalujukra, tanítóikra.
A Jászboldogházai Önkormányzat képviselő-testülete engedélyezte, hogy az emlékkő a Polgármesteri Hivatal előtti parkban kerüljön felállításra.
Az emlékkő megépítése Szöllősi János helyi burkoló mester önzetlen felajánlásával valósult meg. A gránit lapokat felirattal, felszereléssel Törőcsik Béla alsószentgyörgyi műköves készítette. A táblák négy oldalra tovább bővíthetők újabb nevekkel.
Az emlékhely felszentelésére 2026. július 3-án, Jászboldogháza önállóvá válásának 80. évfordulóján, a 30. Jász Világtalálkozó alkalmával kerül sor.
Az első alkalommal négy személy neve került az emlékoszlopra.

BARÁTH ENDRE
1888 – 1955
gazdálkodó, országgyűlési képviselő, főispán

Születési és házassági anyakönyvében Andrásnak írták, ő az Endre nevet használta. 1888. augusztus 8-án született, az anyakönyvben jakabi tanya szerepel. Szülei: Baráth János és Kármán Veron. A szüleinek tizedik gyermeke volt.Római katolikus vallásúnak keresztelték, kisparaszti családban nevelkedett. 1908-ban Jászberényben elvégezte a mezőgazdasági szakiskolát, majd uradalmakban dolgozott vezető beosztásban. Az első világháborúban az orosz és az olasz fronton is harcolt. 1920-tól saját birtokán mintagazdaságot létesített. 1921. szeptember 17-én megházasodott. Az ötgyermekes özv. Bíró Rozáliát vette feleségül, aki Jászberényben az Alvégi utcai szomszédjuk volt. Rozália 1892. november 18-án született, szülei: Bíró István és Nagy Erzsébet. Közös gyermekük, András (*1923) születése után nem sokkal az anya meghalt. Baráth Endre ezt követően egyedül nevelte saját és felesége gyermekeit.
Tagja volt több helyi szervezetnek, mint például: Római Katolikus Kör, V. kerületi Olvasóegylet, Gazdák Vadásztársasága, Úri Kaszinó. Igazgatósági tag volt a közbirtokosságban és a gazda-takarékpénztárban. 1930-ban lépett be a Független Kisgazdapártba, ahol a párt Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökévé választották. 1930 és 1944 között Jászberény város képviselő-testületének munkájában vett részt. 1944. december 21-től Jászberény delegáltjaként az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt. 1945 februárjától a vármegye főispánjává nevezték ki. Kisgazdaként főispáni hivatalában nem félt kifogást emelni a kommunista irányítású rendőrség és egyéb pártszervezetek és szervek túlkapásai ellen. 1947-től pártja parlamenti frakcióvezetője, majd politikai bizottságának tagja, eközben pedig a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Központjának igazgatója is volt.
1948 február végén távozott frakcióvezetői tisztéből, majd április 15-én képviselői mandátumáról is lemondott. Ezután teljesen visszavonult a közélettől, az ötvenes évek elején mégis rendőri felügyelet alá helyezték. Portelek határában lévő földjén gazdálkodott 1955. március 21-én bekövetkezett haláláig.
Sírja Jászberényben a Szent Imre temetőben, a Sárközy kriptában található.

Forrás: Redemptio, 2025.augusztus, Besenyi Vendel írása

DR. MIZSEI BÉLA
1922 – 2009
ügyvéd, országgyűlési képviselő

1922. április 8-án született Jászberényben. Szülei Mizsei István (1897 – 1965) és Völgyi Julianna (1899 – 1955). Négyen voltak testvérek, Béla után született Károly (1923 – 1944), Margit (1924 – 2015) és Géza (1927 – 1974).
Gyermekéveit testvéreivel és szüleivel a jakabi tanya 41. szám alatt töltötte. Hatéves korától Jászberényben járt iskolába. A négy elemi után a József Nádor Gimnáziumban folytatta tanulmányait (a mai Lehel Vezér Gimnázium).
A gimnáziumi évek után Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, és ott szerzett diplomát. Ledoktorált, és bírósági fogalmazó lett. A politikai pályafutása úgy indult, hogy Jászberényben bekapcsolódott a kisgazdapárt életébe, amelynek színeiben országgyűlési képviselővé választották. 1947-ig képviselte választókörzetét, majd ügyvédi vizsgát tett, és Mezőkövesdre került, mint ügyvéd.
1956-ban Mezőkövesden tevékenyen részt vett a forradalomban a munkástanács vezetőjeként. A mérsékeltek közé tartozott, akik békésen szerették volna a forradalom céljait megvalósítani. Ennek ellenére halálra ítélték. Még a bírósági tárgyalásokon is elismerték, hogy tettei sok tekintetben pozitívak voltak, ezt a halálos ítélete után, a fellebbezés tárgyalásakor végül elfogadták. Mindez, valamint a számtalan, még a diktatúra saját törvényeit sem tiszteletben tartó eljárási hiba miatt a halálos ítéletet megváltoztatva életfogytiglani büntetést kapott. Ekkor már nős volt, Nagy Esztert vette feleségül. Katalin lánya (1950) és János fia (1952) 6, illetve 4 évesek voltak, Zsuzsanna lányuk 1956 nyarán született. Tény, hogy a felesége Dobi Istvánnál, mint a kisgazdapárt egykori tagjánál is közbenjárt, hogy ne akasszák fel a férjét. Mizsei Béla több börtönt megismert, így a budapesti Markó utcai gyűjtőfogdát, Sátoraljaújhely és Vác börtöneit, a Kozma utcai börtönt.
1963. március 26-án kedden szabadult. Mivel politikai jogaitól megfosztották, nem dolgozhatott jogászként, sőt a felesége – aki történelem és földrajz szakos középiskolai tanár volt – sem dolgozhatott férje börtönben töltött évei alatt. A hat börtönévet úgy tudták túlélni az itthon maradottak, hogy a feleségének, Nagy Eszternek (1926 – 2005) az édesapja, dr. Nagy János Jászladányon volt háziorvos, és vele laktak. Eszter a háztartásban dolgozott.
Szabadulása után a szolnoki Alcsi-szigeten lévő virágkertészetbe ment dolgozni, ahol főleg krizantémtermesztéssel foglalkozott, amit a börtönben tanult meg.
Mizsei Béla a rendszerváltáskor teljes amnesztiát kapott.
A rendszerváltáskor részt vett a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt újjáalakításában, annak Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke, majd 1989-ben országos elnökhelyettese lett. 1990-ben Alsó-Jászság országgyűlési képviselőjévé választották. Jászladány díszpolgára, tulajdonosa az 56-os emlékéremnek és a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjének. Amikor mandátuma lejárt, idejének legnagyobb részét a család balatoni kertjének művelésével töltötte. Közben sokat utazott, és múlhatatlan lelkesedéssel győzködte az embereket a kisgazdapárt eszméiről. Unokájával elkészítették az apai és anyai ág családfáját.
Igyekezett minden barátját többször felkeresni, és bepótolni az elmulasztott beszélgetéseket. Élete végéig élvezte a szabadságot.
„Egész életemben az eszmékért harcoló, küzdő emberek sorába tartoztam, nem pedig a közösség érdekeit semmibe vevő nyárspolgárokéba” –írta 2006-ban, Életpályám címmel megjelent önéletrajzi írásában.
2009. május 1-én hunyt el, sírja Jászladányban a régi temetőben található.

Forrás: Nem múlhat el nyomtalanul I. kötet 424. oldal

DR. FRAJKA JÁNOS FÉLIX ATYA
1930 – 2023
tanár, teológus, iskolaalapító

Frajka János 1930. március 9-én az egykor Jászberényhez tartozó Boldogházán született. Szülei Frajka István és Nagy Anna.
Nyolcan voltak testvérek. A gyerekek közül öten a boldogházi iskolába jártak: Frajka Béla, Ilona, János, Mátyás és Zoltán.
A magyar nemzetiségű Frajka István Nyitra mellett, Kisbélicen volt vasutas. A trianoni békediktátum után a családot magyarságuk miatt a szlovákok vagonba rakták, és áttelepítették őket a mai Magyarország – Csonka-Magyarország – területére. A vagon a családdal együtt Boldogházán kötött ki, a boldogházi vasútállomás egyik mellékvágányán. Itt laktak a vagonban egy ideig, míg a családfő nem kapott állást. Váltóőrként alkalmazták a vasútállomás északi átjárónál lévő őrházban. Ettől kezdve az őrbódéval szemben lévő szolgálati lakásban lakhattak.
Az édesapa tehetséges ember volt, gazdálkodott, teheneket, disznókat, baromfit (tyúk, kacsa) tartottak, és emellett még 30 család méhesük is volt. Szeretett barkácsolni, detektoros, hangszórós rádiót is készített, és ő volt Szolnok megye nyolcadik rádióelőfizetője, a környékbeliek hozzá jártak rádiót hallgatni. Félix atyának szép, szeretetteljes gyermekkor adatott.
A család a II. világháború idején, 1944-ben a front átvonulását Tóth Elek tanyáján vészelte át, egy időre el kellett hagyniuk szolgálati lakásukat. A méhcsaládok elpusztultak, az édesapa térdlövést kapott, de gyorsan kórházba tudták szállítani. Megműtötték, és járóképes lett, de csak bicegve és lassan tudott járni.
1946-ban az édesapát nyugdíjazták, Alattyánon telepedtek le. A család ott gazdálkodott 12 hold földterületen a tsz szervezéséig.
Félix atyát János néven keresztelték, a ferences rendbe történő belépésekor kapta a Félix nevet. Elemi iskolai tanulmányait Boldogházán végezte a központi iskolában (ma Fajtakísérleti Állomás), középiskoláit Jászberényben – részben mint bejáró, részben, mint kollégista – a ferencesek Szeráfi kollégiumában. 1948-ban érettségizett.
Családja mélyen vallásos volt, rendszeres templomba járók voltak. Félix atya kisgyermek korában a boldogházi templomban rendszeresen ministrált. Minden második vasárnap a szentmiseszolgálatot jászberényi ferencesek látták el. Ezek az atyák vonattal jártak ki. Misék után a vonatindulásig náluk töltötték az időt, és a gyermekekkel szeretettel játszadoztak. Félix atya nagy szeretettel emlékezik Kis Szaléz és Lukács Pelbárt atyákra. Az ő hatásukra lett ferencrendi szerzetes. Pelbárt atya egy alkalommal a boldogházi ferences harmadrend tagjainak tartott ájtatosságot. „Szuggesztív, tüzes, lelkes beszéddel ecsetelte, hogy mint öleli át, csókolja meg Szent Ferenc a bélpoklost, és adja oda a bélpoklosnak előkelő palástját. Olyan hatással volt rám, hogy elhatároztam, ha felnövök, én is ilyen ferences leszek.” – mondotta prédikációjában 2014. augusztus 30-án Boldogházán, a hét boldoggá avatandó ferences szerzetes emléktáblájának avatásakor a szentmisében.
Érettségi után belépett a ferencesek rendjébe. Az egyház életében ez egy nehéz időszak kezdete volt. Próbálták elhatározásáról lebeszélni, de nem tudták, az atya kitartott – vállalta az elkövetkezendő megpróbáltatásokat is.

1953. augusztus 23-án szentelte áldozópappá Esztergomban dr. Szabó Imre püspök. Első szentmiséjét a jászberényi Barátok templomában, második első szentmiséjét pedig a boldogházi templomban mutatta be az egek urának.
Teológiából 1956-ban doktorált. Az ELTE-n 1961-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. 15 évet az esztergomi, 15 évet pedig a szentendrei ferences gimnáziumban tanított. 1991-től a rózsadombi Kapisztrán Szent János templom igazgatója volt 2014-ig. 1994-ben megalapította Rózsadombon a Szent Angéla iskolát, melyet 12 osztályos iskolává fejlesztett. 10 évig volt ennek az intézménynek az igazgatója.
2014-től a pasaréti ferences rendházban élt. Összegyűjtött szentbeszédeit „Fényt hagyni” címmel 2014-ben adták ki. A könyv megjelentetésének célját a következőkben határozta meg: „Emlékül tanítványaimnak, munkatársaimnak és a jó híveknek.”
Félix atya az országban sok helyen megfordult. Szentbeszédeiben mindig szeretettel szólt a szülőföldről, Boldogházáról és a Jászságról. Különösen nagy szeretettel emlékezik meg első tanítóiról, Vénusz Mária tanítónőről és Vitárius Endre igazgató tanítóról. A szülőföld iránti szeretet sugárzik ezekből a beszédekből.
Számtalan magas rangú kitüntetés birtokosa:

  • Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje (2001)
  • Magyar Katolikus Püspöki Konferencia: Szent Gellért Díj arany-fokozata (2003)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: Aranydiploma (2006)
  • Budapest – Főváros II. Kerület Önkormányzata: II. Kerületért Emlékérem (2007)
  • Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium: Temesvári Pelbárt-díj (2010)
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: Aranyoklevél (2011)
  • Magyar Katolikus Püspöki Konferencia: Pro Cultura Christiana díj (2013)
  • Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2013)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: Gyémántdiploma (2016)

Félix atya 2023. június 24-én hunyt el Budapesten, sírja az alattyáni temetőben található

Forrás: Nem múlhat el nyomtalanul I. kötet 210-212. oldal

DR. FRAJKA BÉLA
1933 – 2017
műszaki tudományok kandidátusa,
egyetemi docens

Frajka Béla 1933. október 13.-án született Jászberény-Boldogházán. Édesapja az első világháborút követően magyarsága miatt Szlovákiából kitelepített vasutas volt. A Frajka család – nehéz körülményeik ellenére – nagy gondot fordított a gyermekek taníttatására. Valamennyien kiváló tanulók voltak, és a szülők segítették őket a továbbtanulásban.
A Jászberényi Lehel Vezér és a Karcagi Gábor Áron Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Diplomáját 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar Gyengeáramú Szakán vehette át. 1958-ban a BME Híradástechnika Tanszékén lett tanársegéd.
Szakterülete volt a logikai kapcsolástechnika és a távbeszélő technika, majd később a távközlés modern területei is, különösen a távközlési protokollok. Egyetemi munkája során került kapcsolatba Kozma László villamosmérnök professzorral, akivel a logikai áramkörök tervezési módszerének szemléltetésére egy oktatási célú jelfogós bináris számítógépet terveztek és építettek 1957 és 1958 között.
Ezt a MESZ [Műegyetemi Számítógép] – 1 gépet közel tíz éven keresztül többek között Frajka Béla üzemeltette és programozta. A modern kapcsolóközpontok architektúrája témakörben 1974-ben szerezte meg a műszaki tudományok kandidátusa tudományos fokozatot. Az oktató, kutató munka mellett több intézményben vezetői beosztásokat töltött be: volt a Híradástechnikai Elektronikai Intézet Kapcsolástechnikai Osztályának vezetője. A BHG Híradástechnikai Gyár Fejlesztési Intézetének igazgatói teendőit is ellátta.
1976-78 között Algériában dolgozott, szakértőként irányította az ország távközlési hálózatának kiépítését. Szakértőként részt vett a magyar távközlő hálózat digitalizálásában az 1990-es években. 1984-1989 között oktatási dékánhelyettesi posztot látott el. 1998 végén egyetemi docensként vonult nyugdíjba.
Ezt követően szakértőként dolgozott az Ericsson Magyarország Kft. Kutatásfejlesztési részlegénél. Az MTA Műszaki Osztály Távközlési Rendszerek Bizottságának titkára volt. A Híradástechnika folyóirat kapcsolástechnikai rovatának tudományos szerkesztői feladatát is ellátta. A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület elnökségi tagja volt.
Kétszer megkapta az egyesülettől a Puskás Tivadar díjat: 1985-ben és 1993-ban. A HTE Ezüst és Arany jelvénye kitüntetéssel is elismerték munkáját. 2017-ben vehette át a BME gyémántoklevelét.
2017. szeptember 12-én hunyt el.

Forrás: Nem múlhat el nyomtalanul I. kötet 212-213. oldal
https://www.zounuk.hu/de/wiki/frajka-bela-1933-2017