Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Adventi világító ablakok

Bizonyára már Önök közül is sokan találkoztak az „Adventi világító ablakok” nevű kezdeményezéssel.  A Faluvédő és Szépítő Egyesület és a Jászboldogháza Községi Önkormányzata idén úgy gondolta, hogy közösen meghirdeti a játékot, ezzel is növelve az ünnepekre való készülődés hangulatát, és egy jó közös családi programot nyújthat a lakosoknak.

Várjuk 24 önkéntes jelentkezését, aki vállalja, hogy az advent egy-egy napján feldíszíti a háza egyik ablakát oly módon, hogy a díszítés és a szám az utcáról is jól látható, felismerhető legyen, és ki legyen világítva este 17-20 óráig. Az első 24 jelentkező közül azt, hogy melyik napon kire jut az ablak díszítése, világítása, sorsolás útján fogjuk eldönteni.

Ezzel egyidőben szeretnénk két játékra is felhívni a figyelmet.

  • Egyrészt a legtöbb díszített ablakot megtaláló, és arról fényképet a napi facebook felhívás alá feltöltő jutalomban részesül. Minden reggel egy kis segítséget kapnak a felfedezők, hogy merre induljanak el aznap este a legfrissebb világító ablakot keresni, ez alá kérnénk majd a képeket feltölteni.
  • Másrészt a község lakossága szavazhat a legötletesebb, legdíszesebb ablakra 2021. december 24-28-ig a megadott a felhíváshoz kapcsolódóan indított szavazáson.

A két játékon a legjobban teljesítők külön-külön kis ajándékban részesülnek.

Várjuk a dekorálásra az önkéntesek jelentkezését 2021. november 28-ig a Faluvédő és Szépítő Egyesület Jászboldogháza Facebook oldalán, vagy Szemes-Csecselics Hajnalkánál a 06-30/4836-795 telefonszámon, ahol további információkat is lehet kérni a játékokról.

Várjuk a karácsonyt közösen, ünnepi díszbe öltöztetve nem csak az ablakokat, hanem a szíveket is!

Faluvédő és Szépítő Egyesület Jászboldogháza
Jászboldogháza Községi Önkormányzat