Erzsébet park felszentelése
-
Date
2025.05.29.
-
Time
18:00
A Faluvédő és Szépítő egyesület tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 90. évfordulója alkalmából tartandó emlékünnepségre, – szentmisére és a felújított Erzsébet park felszentelésére, majd az azt követő koszorúzásra.
Időpont: 2025.május 29-én (csütörtök) 18 óra
Árpád-házi Szent Erzsébet, – akit mindig rózsával ábrázolnak, – a szegények oltalmazója, segítője volt, – a legenda szerint rokonai nem szívlelték a jótékonykodását- egyik alkalommal kérdőre vonták, hogy mit visz a kötényében, ő félelmében azt mondta rózsát, ekkor a kenyér, amit vitt, rózsává változott… – Szent Erzsébetet, jó cselekedeteiért, 1235 május 28 -án, 790 évvel ezelőtt IX. Gergely pápa szentté avatta.
Egyesületünk kérésére, ezen évfordulóra emlékezve, kerül bemutatásra május 29- én, csütörtökön, a 18 órai szentmise a Jászboldogháza Szent Család Római Katolikus Templomban. Majd az emlékünnepség folytatásaként, Kovács József atya, településünk plébánosa, felszenteli a Piactérrel szemben lévő, egyesületünk által 2008-ban felépített és a közelmúltban felújított Erzsébet parkot, ahová egy koszorút is elhelyezünk. Ezúton is tisztelettel köszönjük Kovács József plébános úr és az Önkormányzat segítő együttműködését, minden kedves támogatónk jószándékú igyekezetét, megtisztelő segítségét, munkáját!
Mindenkit szeretettel várunk az emlékünnepségre, amely egybeesik az első rózsanyílással!
Tisztelettel:
Faluvédő és Szépítő Egyesület Jászboldogháza