Jászboldogháziak Baráti Társasága
Közhasznú egyesület vagyunk. Célunk a Jászboldogházán élők és onnan elszármazottak összefogása, a hagyományok ápolása, a kulturális, természeti és települési értékek megőrzése és gazdagítása. Jegyzett tagjaink száma 150 körül van és egyre szaporodik. Próbálunk hasznosan tevékenykedni és minél több közös programot megvalósítani.
Kiadtunk három könyvet:
- Emlékek a boldogházi tanyavilágról (2006)
- Törvényen kívül (2013,2015)
- Eltűnt iskoláinkra emlékezünk (2015)
Emlékhelyeket állíttattunk:
- Elhunyt tanítók és Boldogházától távolnyugvók emlékoszlopai a temetőben (2008)
- Egykori iskolák emlékhelyei (központi, alsóboldogházi, tápiói, csíkosi, sóshidi)
- Kitelepítésekre emlékeztet a vasútállomás falán elhelyezett tábla (2013)
- Mártírhalált halt Ferences szerzetesek emléktáblája a templom bejáratánál (2014)
- Boldogháza első számú vezetőinek táblája a Polgármesteri Hivatal bejáratánál (2016)
- Konkoly Béla születésének 100.évfordulójára emlékeztünk a tsz iroda épületénél (2019)
Kereszt és szobor felújításokhoz segítettünk:
- Alsóboldogházi kereszt (2011)
- Alavander kereszt (2013)
- Csíkosi kereszt (2014)
- Jakabi Szent Vendel szobor (2019)
Kiállításokat készítettünk:
- „Tanya képek” fotó kiállítás (2006)
- „Gyökereink” címmel minden évben boldogházi, jászsági alkotók mutatkozhatnak be
- „70 év képekben” fotó kiállítás (2017)
- Régi képeslapok (2018)
- Életünket a közös találkozók teszik széppé, emlékezetessé:
- Minden év augusztus utolsó szombatján az Ezüstkor Nyugdíjas egyesülettel közös rendezvényen köszöntjük kerekévfordulós tagjainkat.
- Megszerveztük a kitelepített és a befogadó családok találkozóját (2013, 2016)
- Vendégül láttuk a régi iskoláink tanítóit (2010, 2015)
- Civilnapi összejöveteleken jelen vagyunk és együttműködünk a helyi szervezetekkel.
Egyesületünk fontos feladatának tartja az elődök életének megismerését, tisztelettel emlékezve rájuk. Újabb könyvsorozat írásához kezdtünk.
2021-re, Jászboldogháza önállósulásának 75. évfordulójára szeretnénk kiadni az Emlékezések könyvének első kötetét. Ehhez kutatjuk az első boldogházi gazdálkodó családokat, azok leszármazottjait, hajdan itt élt közszereplők életútját.
BARÁTI TÁRSASÁG vagyunk, fontos számunkra, hogy érezzük jól magunkat együtt, tudjunk jó szándékkal közeledni egymáshoz, segíteni és ha szükséges, segítséget elfogadni.
Hálásan köszönjük támogatóink segítségét és várunk tagjaink sorába mindenkit, aki szívesen nosztalgiázgat velünk, aki szeretne jó szóval, kétkezi munkával, anyagi támogatással tenni valamit azért, hogy Boldogházán minél többen jól érezzék magukat, szívesen éljenek itt vagy örömmel jöjjenek HAZA.
Elnök: Veliczky Józsefné (Koncsik Ilona)
Rövid név: BOLDOGBT Egyesület Székhely: 2040. Budaörs Cserebogár u. 1.
Adószám: 18714519-1-13
Bankszámlaszám: 69500132-11017770
E-mail cím:ica@boldogbarat.hu
Telefon:06-20/9427-997
Egyesületünk életéről bővebben olvashatnak a www.boldogbarat.hu oldalon.