Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Tájékoztatás intézményi gyermekétkeztetés biztosításáról

Tisztelt Tanulók és Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. március 16-án elrendelt iskolalátogatási tilalom fennállása idején továbbra is biztosítani kell a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 21.§-a szerinti intézményi gyermekétkeztetést.

A települési önkormányzat az intézményi gyermekétkeztetést köteles biztosítani az általa fenntartott bölcsődében, óvodában, illetve a közigazgatási területén lévő a tankerületi központ, illetve szakképzési centrum részeként működő nevelési-oktatási intézményben, illetve szakképző intézményben.

A gyermekétkeztetést ingyenesen kell biztosítani:

  • a bölcsődében és a óvodában a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a tartósan beteg vagy fogyatékos, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családban élő gyermekek, a három vagy több gyermeket nevelő családban élő gyermekek és a minimálbér 130%-át meg nem haladó egy főre eső havi jövedelemmel rendelkező családban élő gyermekek, valamint a gyermekvédelmi szakellátás keretében nevelésbe vett gyermekek részére;
  • az 1-8. évfolyamon a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, valamint a nevelésbe vett gyermekek részére;
  • a 9-12. évfolyamon a nevelésbe vett gyermekek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek részére.

Az intézményi gyermekétkeztetést a térítési díj 50%-os kedvezményével kell biztosítani:

  • az 1-12. évfolyamon a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek, tanulók a három vagy több gyermeket nevelő családban élő gyermekek, tanulók részére;
  • a 9-12. évfolyamon a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók részére.

A fenti körbe nem tartozók esetében teljes térítési díj ellenében biztosítható az étkeztetés.

Az intézmény gyermekétkeztetés biztosításának kötelezettsége kiterjed valamennyi, az adott intézményben jogviszonnyal rendelkező gyermekre.

A fentiekre tekintettel ha van olyan tanuló aki részére az oktatási intézménye szerinti önkormányzat nem biztosítja az intézményi gyermekétkeztetést és azt szeretné itt Jászboldogházán igénybe venni, kérjük jelentkezzen a Polgármesteri Hivatalnál a  +36-57-460-011 és központi telefonszámon, vagy a +36-30-420-2185 mobilszámon.

Ezúton is szeretném felhívni a figyelmet, hogy központi ajánlás szerint 2020. március 23. napjától a Konyháról az étel elvitelre történő kiadása megszűnik, minden étkező részére az önkormányzat biztosítja az étel kiszállítását.

Dr. Dinai Zoltán
jegyző