Jászboldogházi Filmklub – Mancs filmvetítés
Csütörtök délután a Jászboldogházi Filmklubban az iskolás gyerekekkel együtt ezúttal a Mancs című filmet néztük meg. A film kitalált történet, de sokban egyezik a világhírű Mancs mentőkutya élettörténetével. (Sajnos a sors úgy hozta, hogy pont egy hete halt meg az eredeti Mancs kutyus gazdája Lehoczki László.)
A történet a németjuhász kiskutyáról szól, hogy hogyan vált belőle sikeres mentőkutya, milyen mentéseket hajtott végre.
A film megnézése után beszélgetésre hívtam Szendrei Péter tanár urat, aki az önkéntes tűzoltóként végzett munkájáról, és a Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület tagjait, akik a kutyákkal való kiképző munkáról, és a velük együtt végrehajtott mentésekről meséltek a gyerekeknek.
Sok érdekes történetet hallhattunk, és végső következtetésként azt a tapasztalatot vonták le vendégeink, hogy akármennyire is sok időt és fáradtságot is jelent az önkéntesként végzett munkájuk, az hogy segíteni tudnak, az mindennél többet ér.
Az óvodás és az első-második osztályos gyerekeknek a film vetítése alatt kutyás bemutatót tartottak az egyesület tagjai.
Köszönöm szépen beszélgetőtársaimnak a közreműködést! Továbbá szeretném megköszönni azoknak, akik állateledel felajánlásával támogatták a programot! Köszönöm az iskolának és az óvodának is, hogy létrejöhetett a program!
A Petőfi Kulturális Program Magyarország Kormánya támogatásával, a Filmio MOZIKLUB a Nemzeti Filmintézet finanszírozásában, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjával valósult meg, az önkormányzattal együttműködve.
Szemes-Csecselics Hajnalka






