Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

3121 út felújítása

Az út felújításával kapcsolatban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójával történt levélváltás az alábbiakban olvasható.

Kovács KárolyIgazgató Úr részére
Pócs János Országgyűlési Képviselő Úr részére

Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Képviselő Úr!

Az Észak -Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a 72/2011. (II.07) ÉARFT sz. határozatával elfogaldta a 2011-13 évekre szóló regionális útlistát és az ehhez szükséges forrás elkülönítését a 4-5 számjegyű utak felújítására vonatkozóan. Az erre irányuló pályázati lehetőség 2011. márc. 1-től nyitva áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt.(továbbiakban Közút) részére. Mivel a határozat szövege szerint az EARFT kéréssel fordul a Közút felé, miszerint a ” megvalósítani tervezett útszakaszok felújítását a Tanács által meghatározott megyénkénti rangsor alapján végezzék el.” ,a következő kérdésekre szeretnék választ kapni:

  1. Az elfogadott lista a megyénként megvalósítandó útfelújítások sorrendje?
  2. A 3121. sz. út felújítását mikorra ütemezik, mikorra várható ennek megvalósulása?

Továbbá kérem, hogy a téli hónapokban bekövetkezett 3121.számú és a 3125. számú összekötő út állapotának jelentős romlása végett burkolatjavítási munkákat a nevezett utakon mielőbb végezzenek el!

Válaszát várva tisztelettel:

Szűcs Lajos
polgármester

Kovács Károly válasza:

Tisztelt Polgármester Úr !

Kérdésére tájékoztatom, hogy ez csak egy „erősorrend” arra az esetre, ha nem lenne elégséges a régiós forrás. Mivel a kérdéses út az utolsó előtti, ezért majdnem 100%, hogy megvalósul.

A megvalósítás a kész tervvel rendelkező projektek esetén egyszerre történik.

A tervezett ütemezés a következő : 2011. tavaszi pályázat, nyári közbeszerzés, és kedvező esetben 2011. őszi, de nagyobb valószínűségű a 2012. év tavaszi kivitelezés.

Természetesen a felújításig a 3121.j. és a 3125.j. összekötő utakon (is) a közúti forgalomra veszélyes burkolati hibák kijavítását ütemezetten végezzük.

Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását.

Üdvözlettel

Kovács Károly
megyei igazgató

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága
Tel.: +3656819440  +36309356691
Fax: +3656819449

kovacskaroly@szolnok.kozut.hu

Weboldal: www.kozut.hu