Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS – Vasutak a Jászságban könyvre

A vasút az 1800-as évek elején Angliából indult el világhódító útjára. Az első, gőzmozdonnyal működő vasútvonal az 1830-ban megnyitott Liverpool ‒ Manchester vasútvonal volt. Magyarországon a reformkor politikai elitje ismerte fel a közlekedés fejlesztésének szükségességét, és az 1836-os pozsonyi országgyűlésen megszületett az első magyar vasúti törvény. Ezt követően nagy lendülettel indult meg a vasúttervezés és –építés Magyarországon.

Jászberényt 1840-ben még nem érte el a hőn áhított vaspálya, erre a jászoknak még három évtizedet kellett várnia. 1863-ban vetődött fel a Hatvan ‒ Szolnok közötti vasútvonal gondolata, amelyet végül 1873. március 10-án adtak át a forgalomnak. Ennek éppen 150 esztendeje.

Az Újszász ‒ Jászapáti vonalat, ún. „jász vasutat” 1885. július 20-án nyitották meg, majd tovább fejlesztve, 1909-ben építették ki a Jászapáti ‒ Vámosgyörk Helyiérdekű Vasutat. A jászsági vasútvonalak kiépítésével a jász településeket bekapcsolták a magyar gazdaság vérkeringésébe.

A Hatvan ‒ Szolnok vasútvonal 150 éves évfordulójára „Vasutak a Jászságban című könyvet Szikszai Mihály, a MNL Jász-Nagykun-Vármegye levéltárosa és két szerzőtársa: Csajka Gizella és Sándor Antal megírták. A könyv a magyarországi vasútépítés történetével kezdődik, majd levéltári és szakirodalmi források segítségével bemutatja a Hatvan ‒ Szolnok vasútvonal megszületésének körülményeit. Megismerhetjük a Jászság normál és keskeny nyomtávú vasútvonalait, a „jász vasút” létrejöttét, az állomásépületeket, a vasúti hidakat, a vontatójárműveket és a jászsági vasutak mindennapi életét.

A B/5-ös formátumú, kemény borítójú, színes kivitelezésű, 150 oldalas, 1000 példányú kötet a Jász Múzeumért Alapítvány kiadásában, a Hatvan ‒ Szolnok vasútvonal 150 éves évfordulója tiszteletére 2023 tavaszán jelenik meg.

A Jász Múzeumért Alapítvány a hagyományai szerint előfizetőket gyűjt a könyv megjelentetésére. A könyv előfizetési ára: 3500.-Ft.

Az előfizetők nevét, foglalkozását és lakóhelyét a könyvben feltüntetik, követendő példaként az utókor számára. A könyvre előfizetni a Jász Múzeumban, valamint helyben is lehet Papp Izabellánál (elérhetőség: 06-20/989-4661) 2023. február 28. napjáig.