Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Gyermek serdülő Európa Kupa – Dunaszerdahely

2011.11.4-5-én került megrendezésre Dunaszerdahelyen Szlovákiában a gyermek serdülő Európa Kupa. Ezen a versenyen a Yakuzák SE. 11 versenyzővel képviselte magát, melyből 6-an a jászboldogházi dojo tagjai. A versenyen 4 ország (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) több mint 160 versenyzője vett részt.

A verseny jól szervezett, hangulatos rendezvény volt. Minden versenyzőnknek ez volt az első nemzetközi versenye, így kellőképpen érződött rajtuk az izgalom, amit ugyanakkor már egyre jobban kezelnek. A szlovákiai versenyzők hasonlóan a tarjáni versenyhez most is remek formában voltak, de a
lengyel és cseh versenyzők is nemzetközi színvonalat képviseltek.

Versenyzőinknek nem volt könnyű dolguk. Az eredményekért keményen meg kellett küzdeni. Éppen ezért is külön öröm számunkra, hogy ilyen szép eredményekkel térhettünk haza hiszen: A Yakuzák SE. két Európa Kupa győztessel tért haza. Mező Liliána és Kerekes Réka megnyerték súlycsoportjukat és ezzel megérdemeltem álltak a dobogó legfelső fokára. Szabó Lidit csak Réka tudta megállítani és kettejük csatájában most 1 ponttal Réka bizonyult jobbnak. Ugyanakkor edzői szemmel a legfontosabb, hogy mindketten magabiztos fölénnyel megverték súlycsoportbeli riválisukat, akitől eddig mindig kikaptak.

Ebben a súlycsoportban így Szabó Lidi a II. helyezést érte el ….. szép látvány volt a dobogó. Borsányi Bogi sérült keze ellenére szépen küzdött. Folyamatosan kéztechnikákkal vitt be találatokat amik egészen a dobogó 3. fokáig vitték Bogit, ami a bronz érmet és egy újabb helyezést jelentett számunkra.

Kövér Janika első küzdelmében nagyon elszántan bunyózott, végig támadott és meg is nyerte küzdelmét. A második küzdelmében gyakorlatilag egy teljesen hasonló stílusú versenyzővel került össze. Az első menet pont nélkül zárult. A második menetben sajnos Janika taktikai hibát vétett és két szabálytalanságot is elkövetve (ez két pont az ellenfélnek) elvesztette a küzdelmet.

Zana Zoli egy nagyon rámenős, nem szépen, de hatásosan küzdő ellenféllel került össze. A megoldást az ellenfél stílusára tudta, de sajnos még nem sikerült neki a tatamin is kivitelezni a gyors levédés – visszatámadást így ő is kiesett.

Borsányi Gergő egy agilis szlovákiai versenyzővel kezdett. Mindketten a lábtechnikákra fektették a hangsúlyt, Gergő ügyesen sokkal taktikusabb és technikailag fölényben bunyózott de sajnos egy 20 másodperces ciklusra „lefagyott”, ellenfele elhúzott két ponttal amit a végén már Gergő nem tudott behozni így nem jutott tovább.

A versenyen készült fotókat a Galériában találjátok.

Továbbra sem pihenünk, november 12-13 bennalvós edzőtábor a jászberényi dojoban, majd november 20-án Korcsoportos Magyar Bajnokság ahol már minden versenyzőnk indul.