Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Tarjáni országos karate verseny

Április 26-án rendezték a tarjáni XV. J&S SPEED KUPÁT, melyen 41 városból 436 fő vett részt. A verseny egyben megemlékezés is volt sosai Oyama Masutatsu halálának 20. évfordulója alkalmából. Egyesületünk a 2013. őszi tarjáni verseny legeredményesebb csapata volt, ezért a megnyitón sensei most vehette át az ezért járó elismerő kupát, illetve különdíjat, amit mindig átad a verseny szervezője.

A verseny…

Ismét egy autóbusszal és sok személyautóval indultunk a dunántúli sváb kisvárosba. Szép küzdelmeket láthattunk egész nap. Most már – ahogy a létszámból is látszik – minden kor- és súlycsoportban sok induló van és a mezőny cseppet sem mondható könnyűnek. Ennek ellenére, a Yakuzák Se versenyzőinek ismét sikerült szép eredményeket elérni, és nem csak azoknak nagy az érdeme, akik a dobogóig jutottak. Egy-egy versenyzőnk igazi extra klasszis teljesítményt nyújtott, így tizennégy éremmel tértünk haza, legeredményesebb egyesületként.

Első helyezettek: Gál Barnabás, Csibra Barnabás, Palásti Kristóf (serdülőként ifjúsági kategóriában egy súlycsoporttal feljebb lett első), Mező Lili szintén egy korcsoporttal feljebb lett első

Második helyezettek: Kerekes Réka , Treba Kira

Harmadik helyezettek: Szajka Bendegúz, Szabó Liza, Móczó Márk, Notheisz Csongor, Virág Imre, Tóth Andor Zsolt, Gedei Bence, Cserepes Balázs

Gál Barnabás a legtechnikásabb férfi versenyző is lett!

Gratulálunk!!!

A legeredményesebb csapat a Yakuzák Se. lett ismét 41 egyesület közül!