Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Városkapu díj: Jászboldogháza

A Magyar Közlekedési Klub márciusi hírlevelében tette közzé a felhívást, melyre öten jelentkeztek.

Jászboldogháza Városkapu díjban részesült.

“A vasútállomás a település kapuja. Fontos, hogy aki naponta utazik, vagy csak kitekint a vonat ablakán, rendezett, hívogató állomásképet lásson” – vallja Szűcs Gergelyné a helyi Faluvédő és Szépítő Egyesület elnöke. Tagtársaival és a település lakóival tesznek is róla, hogy ez így legyen. Karbantartják, virágosítják az épületet. Az állomás falu felőli oldalán kis parkot alakítottak ki információs táblával, így a településre érkező azonnal tud tájékozódni és a község értékeit is megismeri, melynek megőrzésében és az egész község szépítésében ugyancsak van némi érdeme az Egyesületnek.

Amit szeretnénk:

  • magas peron, hogy könnyebben fel tudjunk lépni a vonatra. A peron két végére a vasútállomásunk nevét jelző tábla, ugyanis a vonattal érkezőnek egyetlen tábla sem jelzi, hogy milyen állomás következik,
  • egy olyan szép gőzmozdonyt kiállítani, szép parkos környezetben, mint amilyen Csopak vasútállomáson van
  • bővíteni a kerékpártárolót.

Akad egy rozsdás mozdony valahol, ahol már szabadulnának a karbantartásától?

Akad egy fővonalról leselejtezett kerékpártároló, és munkáskezek a peronmagasításhoz? Talán igen.

Ha pedig a jászboldogháziak munkáját adománnyal szeretné támogatni: a Faluvédő és Szépítő Egyesület 69500194-11021591 számlaszámára utalhat.

Magyar Közlekedési Klub
Somodi Mária projektvezető

Ezúton megköszönjük mindenkinek, a sok szavazatot, amivel segítették a versenyben való eredményes részvételt.

Szűcs Gergelyné