Jászboldogháza
Húsvéti hulladékszállítás
A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. tájékoztatása alapján értesítjük a község lakosságát, hogy a Húsvét hétfői kukás kommunális hulladékszállítás 2023. április 8-án szombaton lesz. 2023. április 10.-én (hétfőn) a szállítás szünetel.
Tartós Szeretet – Nagyböjti élelmiszer gyűjtés
Egyházközségünk is csatlakozott a Magyar Katolikus Egyház felhívásához, a nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtéshez. Az adományokat – mely lehet liszt, cukor, rizs, tészta félék, konzervek, bébiételek – szívesen fogadjuk még 2023. március 26-ig a plébánián iroda időben, illetve a csütörtöki és vasárnapi napokon a szentmisék előtt.
Tájékoztatás a 2023/2024 nevelési évre vonatkozó óvodai és bölcsődei felvétel rendjéről
Óvodai felvétel
A nemzeti köznevelésről szóló, 2011. évi. CXC. törvény 8.§ (2) bekezdésének rendelkezései szerint: A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
(tovább…)Kormányablak busz
A Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálaton az állampolgárok a kormányablakokban is elérhető ügyeket intézhetnek, többek között személyi igazolvány, vezetői engedély, lakcímkártya, útlevél, hatósági eljárások megindítására szolgáló kérelmek benyújtása, tájékoztatás kérés.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatának (Kormányablak busz) ügyfélfogadás jászboldogházi helyszíne és időpontja:
2023. április 4. (kedd) 10:15 – 11.45 Jászboldogháza, Piactér (Rákóczi u. 21.)
(tovább…)Tájékoztató a helyi adók befizetésével kapcsolatban
A 2023. évben a helyi adókra vonatkozóan az adófizetési határidők az alábbiak szerint alakulnak:
2023. I. félév: március 16.
2023. II. félév: szeptember 15.
Felhívjuk Tisztelt Adózóink figyelmét, hogy az előző évekhez hasonlóan az egyenlegértesítő küldemény csak a Takarékbank Zrt. kirendeltségein, illetve a Takarékbusznál fizethető be.
A bankszámla nyitásra kötelezett adózóinknak továbbra is banki átutalással kell eleget tenni adófizetési kötelezettségeiknek.
Természetesen továbbra is lehetőségük van adófizetési kötelezettségeiket teljesíteni otthonról bankkártyával a https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap honlapon (ügyfélkapus azonosítás után az „Adók, díjak, illetékek befizetése” csempét választva) vagy banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízással. Javasoljuk, hogy éljenek valamelyik otthonról indítható elektronikus fizetés lehetőségével.
(tovább…)Új parkoló kialakítása
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy Önkormányzatunk egy újabb, kisebb beruházás megvalósítását kezdi meg a napokban önerőből. Az óvoda előtti füves területrészt alakítjuk át, térkő burkolattal ellátott, parkolásra alkalmas területté, természetesen figyelemmel az óvodások kis konyhakertjének megtartására.
(tovább…)Településrendezési terv partnerségi egyeztetés
Jászboldogháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2023.(II. 15.) sz. Kt. határozatával döntött Jászboldogháza Község Településrendezési eszközeinek módosításáról.
A módosítás tárgya: Jászboldogháza Község településrendezési eszközeinek módosítása a külterületen a 120 sz (Budapest Keleti – Szolnok) vasúti fővonal vasúti forgalmat akadályozó jelentős műszaki és forgalmi akadályok felszámolása megvalósítása érdekében.
(tovább…)Képviselőtestületi ülés
Tisztelettel meghívom a Képviselő-testület 2023. évi munkatervében szereplő soros ülésére 2023. március 8-án, szerdán délután 15:00 órára.
helye: Községháza emeleti tanácskozó terme
Koczáné Dr. Fehérváry Mária
polgármester
Takarékbusz
Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy Ügyfeleink zavartalan kiszolgálásának érdekében, 2023.01.09-től, a településen az alábbi helyen és időpontban, mobil bankfiók működését biztosítjuk:
MINDEN HÉTFŐN, Piactér (Arany J. u. 21) 9:00-11:20
(tovább…)