227/2012-2 Határozat
A 2012 augusztus 12.-én engedélyezett nyitvatartásról szóló határozat letölthető itt.
A 2012 augusztus 12.-én engedélyezett nyitvatartásról szóló határozat letölthető itt.
A Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a tüdőszűrői vizsgálat a Művelődési Ház nyugdíjas termében az alábbi időpontokban lesz:
Harmadik alkalommal rendezte egyesületünk Jászboldogházi nyári edzőtáborát. Simon Orsolya és Borics Zsolt, valamint a mögöttük álló szülői team ismét maradandót alkotott. A tábor pénteken kezdődött a „három dojó túrával”. A péntek 0 óra 0 perckor induló túra útvonala Jászboldogházáról Jászberénybe vezetett, majd kis pihenő után Nagykátát célozta meg. A több mint ötven induló a második etapra tizenhét főre zsugorodott. Végül tíz óra alatt 40 km-t túrázott a kemény mag…
Foto: Babinyecz János
Foto: Babinyecz János
A Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete (JKHK Egyesülete) tájékoztatja, hogy megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012 (VI.8) VM rendelet alapján kihirdetett pályázati felhívás keretében nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 79/2012. (VI. 20.) számú MVH Közlemény, amely elérhető az MVH honlapján, az alábbi linken:
VII. Boldogháza Rally – jótékonysági gyermeknap
Amikor azt mondjuk, hogy itt élünk Jászboldogházán és itt tevékenykedünk a községünkért, akkor a község szóban többletjelentést tapasztalunk. Község – közösség.
A Jásztánc Alapítvány „35 éven át Tánccal a táncért Jászapátin I. ütem” című Leader pályázat JÁSZTÁNC GYEREKTÁBOR rendezvényére szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2012. július 9-13 között a Művészetek Házába.
Foto: Babinyecz János
Foto: Babinyecz János
Foto: Babinyecz János
Foto: Babinyecz János
Jászboldogháza Község Önkormányzata és civil szervezetei a Hagyományok hétvégéje folytatásaként idén másodszor rendezik meg a strandnyitóval egybekötött civil napot, 2012. június 2-án.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatta a Személyközlekedési Igazgatóságot, hogy2012. május 21. és 26. között Pusztamonostor és Jászberény, Jászfényszaru és Pusztamonostor, Jászberény és Portelek állomások között a csatolt hirdetményben szereplő vonatok helyett vonatpótló autóbuszok közlekednek.
Május 18 az internet világnapja. A látogatók segítséget kaphatnak az eTanácsadótól a közösségi oldalak használatában, internetes ügyintézésben, email fiók készítésében, internetes álláskeresésben, információk keresésében, és számos más, egyéni igényeiknek, érdeklődésüknek megfelelő témában.
Az alábbiakban a földtulajdon rendezésévelösszefüggésbena Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján 2012. április 25.-éna Minisztérium Sajtóosztálya általközzétett hírreezúton is felhívjuk a figyelmet, különös tekintettel a 2012. május 31.-vel lezáruló jogvesztő határidőre.
A Kyo-Hungária Se szervezésében Nyíradonyban került megrendezésre az I. Kyo Kupa. Senpai Tokaji Norbi csapata kitűnő rendezéssel egy rendkívül szép és impozáns csarnokba vitte a versenyt.
Foto: Yakuzák SE
Az igazolás letölthető itt.