Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Karate hírek – Salgótarján

2011.04.09-én rendezték a tavaszi versenyszezon tarjáni versenyét. Ezen a versenyen „csak” gyermek, serdülő és felnőtt kategóriákban lehetett nevezni , így ifi versenyzőink ezen a hétvégén a szurkolótábort erősítették. Nem is akárhogy, a Yakuzák SE. tudhatta magáénak ezen a hétvégén a legnépesebb és legaktívabb szurkoló közönséget.

A tavaszi versenyek szépen sikerültek ami az eredményekben is meglátszik. Hatalmas lendülettel folytatták a gyerekek a felkészülést erre a versenyre és kivétel nélkül remekül helyt álltak.

A HorváthtestvérekKamilla és Gréta számára az első országos verseny volt amin részt vettek. Mindketten szépen szerepeltek. Gréta védekezése még komoly fejlesztésre szorul, de az elszántsága nagyon jól megmutatkozott.

Mézes Pistiis magára talált végre Zsolti sempai-al egy teljesen új technikával készültek a versenyre ami inkább a már begyakorolt és „ösztön” szerű technikákra épült és nem az eltúlzott túlgondolt taktikai elemek megvalósítására. Pisti küzdelmében ezt az utasítást szépen betartotta és sikerült legyőznie ellenfelét. Sajnos dobogóra még nem állt de ha így halad ősszel éremesélyesként indulhat.

Durucz Dávid kissé stresszesen kezdte a napot , de édesapja és társai segítségével ezt legyőzte sőt első ellenfelét is meg tudta verni, sokat fejlődött az utóbbi időben, de a versenydrukk legyőzése még nagy feladat lesz Dávidnak.

Borsányi Gergőa tőle megszokott magas szintű technikákat felvonultató küzdelmekkel menetelt a legjobb nyolcba. Ott egy nagyon ügyes martfűi srác várta és talán kicsit túl is taktikáztuk a küzdelmét , így alul maradt de nagyon szépen küzdött.

Borsányi Bogiaz utolsó verseny óta óriásit változott, négy hét alatt a „félszeg” kislányból igazi küzdőszellem alakult ki. Az edzéseken is látszott a fejlődés, ami főleg a küzdelemhez való hozzáállásában mutatkozott meg. Bogi jó úton jár és ha tovább tudja ezt vinni az őszi versenyeken már szép eredményeket érhet el.

Bajor Ricsiszépen taktikusan kezdett. Két hosszabbítás után is döntetlen volt a pontok állása, majd a bírók érthetetlen módon, a főbíró legnagyobb megdöbbenésére ellenfelét hozták ki győztesnek. Számunkra Ricsi abszolút nyerő volt ebben a küzdelemben. A fejrúgásokra nagy hangsúlyt fektetünk a nyáron, hogy az őszi versenyeken ezt még hatékonyabban tudja értékesíteni

Léva Ricsielső küzdelmét szépen megnyerte, második küzdelmében sajnos ellenfele több szabálytalanságot is vétett és Ricsi lendületét ez megtörte a bírók ugyan többször megintették ellenfelét de pontértékben már Ricsi nem tudott felzárkózni. Így nem jutott tovább ellenfelén.

Jenei Tomi a boldogháziak első felnőtt versenyzője. Kisebb sérülésekkel vágott neki a versenynek, de egy elég kemény felkészülés után sajnos ezeket nem lehet minden esetben kivédeni, főleg most még így az elején kevesebb rutinnal. Egy idősebb mint később kiderült rutinos versenyzővel kezdett, aki korát meghazudtoló  vehemenciával és megdöbbentő lábtechnikájával meglepte Tomit és a közönséget is. Tomi ugyanakkor jól meglátta a lehetőséget és egy szép fejrúgással pontot szerzett amit ellenfele már nem tudott behozni így a mi versenyzőnk jutott tovább. A második küzdelmében Tomi szinte 180 fokot fordult, az előző dulakodós küzdelme helyett egy jól felépített taktikus küzdelmet mutatott be, az első két perc nem is hozott eredményt és a hosszabbítás is nagyon egál volt de sajnos ellenfele jobban bírta erőnlétileg és bírói döntéssel ellenfele jutott tovább. Ritka ebben a kategóriában, hogy valaki két küzdelem között ekkorát tud változtatni a küzdőstíluson nagyon jó kezdet volt ez a verseny Tominak.

Racs Tomikezéről a gipsz két hete került le de Tomi elszántságát nem lehetett megtörni, ellenfele hasonló stílusban küzdött mint Tomi és a pontok ide – oda repültek sajnos Tomi egy ponttal alul maradt, de a küzdelmük végén a bírók külön gratuláltak a két versenyzőnek.

Zana Zolielső versenye a Yakuzák SE. színeiben két hónapja igazolt a klubba. Sokat fejlődött mióta elkezdte az edzéseket a boldogházi dojoban. A védekezésből történő visszatámadásokkal már hatékonyan szerez pontokat és ez két győztes küzdelemhez is hozzásegítette Zolit ezen a versenyen. A leforgások és a magasabb technikák még finomításra szorulnak de nagyon elszánt és keményen edz, így hamarosan eredményeket várhatunk tőle.

Szabó Mátéegyre elszántabb a tatamin és az edzéseken is. A diákolimpiai versenyek óta Máté sokat fejlődött, hatalmas kitartással edz és ez a küzdelmében is meglátszik. A robbanékonyságán még sokat kell fejlesztenünk a nyáron, de komoly edzésmunkával az őszi versenyekre már eredményekért utazhat.

Szabó Lidi elszántsága és győzni akarása példa értékű. Az eddigi versenyektől eltérően most magasabb súlycsoportba került ,ami kezdetben kissé meglepte , de gyorsan túl tette magát ezen és szép küzdelmekkel sorra verte ellenfeleit, utolsó küzdelmében maradt csak alul. Mivel az Ő súlycsoportjában körmérkőzés volt és ellenfele rosszabb pontaránnyal végzett ,így Lidi a dobogó legfelső fokára állhatott !!!

Kövér Janika védekezése sokat javult egyetlen fejrúgást sem tudtak bevinni ellenfelei, a test védekezésében azonban még vannak hiányosságok. Janika támadó technikái fejmagasságban nagyon erősek és pontosak. Ritka ilyen korban és fejvédőn keresztül, hogy egy versenyző megrendítő erejű rúgást tud bevinni fejre. Ez Janinak háromszor is sikerült. Első ellenfelét gyakorlatilag lehengerelte Janika támadó szelleme és gyors rúgásai szép küzdelemben legyőzte ellenfelét. A dobogóig most nem jutott el de nagyon szépen fejlődik, különösen fontos, hogy maximálisan tud uralkodni a nem győztes kimenetelű küzdelmek felett is.

Kerekes Réka eddigi versenyeiről eredményekkel tért haza és most sem volt ez másképp. Réka első küzdelmében egy nagyon szép fejrúgással szerzett kevésbé szép emlékeket ellenfelének, aki ezután nem is folytatta tovább a küzdelmet. Következő küzdelmében már nehezebb dolga volt Rékának de ezt az akadályt is sikeresen vette. Ebben a súlycsoportban is körmérkőzések voltak ,így Réka ismét összekerült riválisával Straubinger Kittivel, akivel szemben sajnos ismét nagyon szoros küzdelemben alul maradt. Előttünk az egész nyár, hogy ősszel visszavághasson Réka Kittinek és ez szemmel láthatóan motiválja őt ami nagyon pozitív.

Nyerges Leticia még keresi Önmagát a tatamin, egyre harcosabb és elszántabb, de védekezése még mindig hiányos. Egyre ponterősebb és látszik a folyamatos fejlődés. A nyáron komoly hangsúlyt fektetünk a védekezésre , hogy az őszi versenyeken már jobban tudjon szerepelni.

Tuza Roland nehéz küzdelemben maradt alul. Az edzéseken gyakorolt fölösleges mozgások elhagyása már látszik a küzdelmeiben és technikailag is sokat fejlődött, de a nyáron Roland legnagyobb feladata a lazasága javítása lesz. Enélkül nem tudunk tovább lépni.

A versenyen készült fotók a galériában találhatóak!